2011. jan. 17.

Miller Harris – Feuilles de Tabac (2000) 5/10

A Miller Harris egy londoni székhelyű niche parfümház, melyet Lyn Harris, a párizsi Cinquieme Sens és a grasse-i Robertet parfümakadémia egykori diákja alapított, a márkát pedig tisztelettudó ifjú módjára, nem önmagáról, hanem édesapjáról nevezte el. (Vajon az anyuka mit szól ehhez?). A cég, mely a parfümök mellet illatos teákat, otthon-illatosítókat, testápolókat és szappanokat is kínál eladásra, rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, köszönhetően főként a Jane Birkin számára megalkotott L’Air de Rien-nek, és a Feuilles de Tabac-nak (Dohánylevelek), amelyet többen is a dohányos parfümök legjei között emlegettek.

Nagy izgalommal vártam az illatmintám megérkeztét, de keserű csalódás lett a vége. A Feuilles de Tabac egy brutális parfüm, és bár én általában szeretem a brutálisat, ennek a parfümnek nem sikerült rést ütnie a szívemen. Már a fejillat is gyanús volt számomra, de itt még élvezhetőnek találtam a fanyar citrusok mögött hadakozó erjedt, dohosan zöld dohányleveleket és vad fűszereket, melyek közül a szegfűbors és ánizs is elő-elővillant, azonban néhány perc után az egész főzet kegyetlenül szúróssá és maróvá vált, mintha csak összeveszett volna a bőrömmel.
Kaszkarilla olajat ugyan még soha nem szagoltam, de a leírások alapján ezt az illatjegyet teszem felelőssé a változásokért. Ennek a Dél-Amerikában őshonos cserjeféleségnek a kérgéből egy erősen fűszeres, keserű és csípős aromájú anyagot vonnak ki, melyet különböző alkoholos italok (Campari, vermutok, likőrök) ízesítésére használnak, de alkalmanként a dohányleveleket is ezzel teszik finomabbá. Namármost, amivé a Feuilles de Tabac az első tizenöt perc után válik, azt pontosan úgy jellemezném, mint ahogy azt valaki előttem a kaszkarillával tette: fűszeres, keserű és csípős. Ha nagyon szimatolok, még mindig fel tudom fedezni benne a szegfűszegre emlékeztető pikánsságot, egy cseppnyi fonnyadt dohányt és némi édes pacsulit is, de alapjában véve az egész parfümön az a maró szagú, durva valami uralkodik, amiről gyanítom, hogy a kaszkarilla. A továbbiakban már nem állnak be nagy változások, ugyanaz az agresszív, könyörtelenül férfias akkord marad a hatalmon, amely az első negyedóra után átvette az irányítást.

Tudom, hogy Lyn Harris-t tehetséges parfümőrnek tartják, és azt is elhiszem, hogy a Feuilles de Tabac jó minőségű, természetes alapanyagokból készült, de ez a parfüm engem egy kilencvenes évekbeli, olcsó Axe arcszeszre emlékeztet, amely egy vén bagós megsárgult, aszott bőrén terpeszkedik. Míg a Czech & Speake hasonló tematikájú Cuba-ja egy izgalmas, kreatív alkotás, ráadásul tényleg a dohánylevelekről szól, addig a Feuilles de Tabac-ot úgy agyonnyomta a kaszkarilla olcsó, keserű csípőssége, mint ahogy azt Fidel Castro tette Kubával.

U.I: A tartóssága és a hatósugara, ahogy az lenni szokott az ilyen brutális parfümök esetében, egész jó.

Illatjegyek: kubai kaszkarilla olaj (Croton eluteria), szegfűbors, fenyő, zsálya, dohánylevelek, tonkabab, maláj pacsuli

Kreátor(r): Lyn Harris

14 megjegyzés:

  1. Nagyon kivancsi lettem a kaszkarillara, mert en a Campari-ban semmi kivetnivalot nem talalok :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ezt jól kivégezted:) Nekem egy picivel jobban tetszett, mint neked, rajtam nem volt se keserű, se csípős, de sokalltam a pacsulit és nem éreztem elég karakteresnek. A sokkal izgalmasabb L'Air de Rien hogy tetszik?

    VálaszTörlés
  3. A Camparival nekem sincs semmi gondom, de gyanítom, hogy abban a kaszkarilla csak mellékszereplő, és a keserűnarancs viszi a prímet. Na, meg a bíbortetvekből kivont kármin :))

    VálaszTörlés
  4. Szia A.!
    A L'Air de Rien sajnos még csak a megrendelendők listáján tartózkodik, de előbb-utóbb ki lesz próbálva. Remélem, hogy jobban fog tetszeni, mint a Feuilles de Tabac :)

    Szerinted melyik jegyek dominálnak benne?

    VálaszTörlés
  5. Szerintem nincs jobb dohany alapu parfum a Tom Ford Tobacco Vanille nel ,ajanlom mindenkinek

    Ferenc

    VálaszTörlés
  6. A leírások alapján nekem is nagyon jónak tűnik. Rajta van a listán :)

    VálaszTörlés
  7. Ha a Jane Birkin inspirálta Hermès 'Birkin Bag' bőr retiküljét nem is, egy L’Air de Rien mintát bíztosan beszerzek :)

    VálaszTörlés
  8. Már régóta tervezem, hogy ellátogatok a Muller Harris-be. A parfümös teáikat mindenképp szeretném kipróbálni. Ha majd sikerül, beszámolok róla :)

    VálaszTörlés
  9. Szia fanny!
    Megnéztem a neten ezeket a Birkin Bag-eket és úgy döntöttem, hogy nekem nem kell ilyen :D, de a L'Air de Rien-re továbbra is kiváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
  10. Ne haragudj, csak most láttam a kérdést. Gyűrött lepedő, izzadt test, és egy cigi utána:) Vagy csak túlságosan hat rám a marketing mese és Jane Birkin imidzse:)
    A.

    VálaszTörlés
  11. Huuu, ez nagyon jól hangzik :) A legközelebbi rendelésembe mindenképp bele fogom foglalni.

    VálaszTörlés
  12. 1-2 hete próbálgatom a Rient...hol tetszik, hol nem. Az biztos, hogy nem hagyományos "nőcis" illat. Hol egy mesésen meleg pézsmás illatnak érzem, hol pedig egy kissé "piszkos" fás jegy nerolis akkordját. Nem tudom, hogy szeretem-e, de az összes Miller Harris illattal így vagyok.

    VálaszTörlés
  13. Eleinte én sem szerettem, és most is inkább csak értékelem, mint szeretem, de egyedi, minőségi alkotás, ehhez nem férhet kétség.

    VálaszTörlés