2011. febr. 24.

Hermés – Terre d’Hermés (2006) 8.5/10

Jean-Claude Ellena mindig is nagy névnek számított a parfüm szakmában, és 1974 óta folyamatosan ontja magából a csodálatosnál csodálatosabb illatokat, az igazán hatalmas közönségsiker azonban csak 2006-ban érte utol, amikor is a Hermés hivatalos orrává válva megalkotta a Terre d’Hermés-t (Hermés földje). Ellena a The Different Company nevű magánvállalkozását hagyta ott a Hermés kedvéért, amivel nekem kisebb csalódást okozott, de úgy tűnik, hogy nem kötött rossz üzletet, ugyanis a Terre d’Hermés minden elképzelhető elismerést besöpört (FiFi Awards, Basenotes Awards stb.), ráadásul vették is, mint a cukrot, s a nagy sikerének köszönhetően az egész Hermés kínálat is újra a figyelem középpontjába került.

A Terre d’Hermés amellett, hogy tényleg nem rossz parfüm, még egy igen ügyes marketingfogást is kapott segítségül annak érdekében, hogy a csúcsra törhessen. Ez volt az első parfüm, amelyet úgy reklámoztak, hogy kizárólag csak növényi és ásványi elemekből építkezik és nélkülöz mindenféle állati eredetű mellékterméket (pézsma, civet, kasztóreum, ámbra), s ez valószínűleg nagy hatást gyakorolt a manapság gombaként szaporodó vegetáriánusokra, s más állatvédő beállítottságú emberekre. Egyébként valószínűleg rengeteg parfüm jár még hasonló cipőben, és még több olyan van, amely bár használ mósuszt, vagy ámbrát, az teljességgel szintetikus, és soha semmilyen kapcsolatban nem állt az állatokkal, de hát a Hermés-nek jutott eszébe először, hogy ezt reklámként kamatoztassa, így övék a dicsőség és az ebből származó anyagi haszon is.

Rátérve az igazán lényeges dologra – magára az illatra – a Terre d’Hermés egy jó kis parfüm, eleven, könnyed és sziporkázó, s ami számomra legalább annyira fontos, teljesen eredeti és kreatív, úgy, hogy ugyanakkor mégis felismerhető benne Jean-Claude Ellena egyedi stílusa. Fejillatában, amely a kedvenc részem, a lédús grapefruit dominál, egy kis feketeborssal megfűszerezve, s egy számomra ismeretlen anyag ad neki egy érdekes, vasas, ásványvizes jelleget is. Emellett van itt még egy könnyed kapor-érzet is, amely nagyon jól működik a grapefruit fanyar zamatával. A leszáradás során előkerül a zöldes vetiver, amely később az alap legmeghatározóbb jegyévé válik, de a hosszan kitartó grapefruit-nek köszönhetően egyetlen pillanatra sem válik szárazzá, földessé vagy fássá, amint az a legtöbb vetiver dominálta illat esetében történni szokott. A Terre d’Hermés mindvégig lédús, fanyar és friss marad, s ehhez igazodik a vetiver, valamint az Ellena stílusért felelős eleven, férfias cédrus is (Iso-E Super?). Tartóssága rajtam öt-hat óra körüli, hatósugara meg erős közepesnek mondható.

Összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült parfüm a Terre d’Hermés, egy kitűnő nyári választás lehet, amelynek főleg az első egy-két órája kifejezetten vibráló, friss és izgalmas. Az alap ugyan kissé laposabb és monotonabb, de azért azt sem kell lemosnom magamról, meleg időben szépen megállja a helyét. Az én fejemben úgy él ez a parfüm, mint a Déclaration modernebb, fanyarabb és kömény mentes (értsd: tiszta) változata, amely ennek megfelelően kevésbé szexi és férfias, de ugyanakkor frissebb és üdébb. Megérdemli a népszerűséget.

Megjegyzés: Ha valaki úgy érzi, hogy hozzá csak a niche parfümök méltóak, annak ajánlom figyelmébe a Red Vetyver-t, Montale-nak szinte tökéletesen sikerült lemásolnia a Terre d’Hermés-t. Kis ügyes…

Illatjegyek: narancs, grapefruit, feketebors, geránium, rózsa, pacsuli, vetiver, benzoin, Atlasz-cédrus, kovakő

Kreátor(r): Jean-Claude Ellena

19 megjegyzés:

  1. Milyen vicces, ma pont akkor szagolgattam ezt a kölnit egy üzletben, amikor feltetted ezt a posztot. :)
    Kb. két hete illatoltam meg először egy tax freeben és nagyon megtetszett, nő létemre simán hordanám. Egy befújt papírcsíkon megmutattam egy férfi kollégának, aki azt mondta, neki ez nem tetszik, mert túl fűszeres. Érdekes, azt hittem, ez olyan illat, ami minden férfi ízlésébe beletrafál, de úgy tűnik, nagyon nem vagyunk egyformák..

    VálaszTörlés
  2. Én is úgy gondoltam, hogy ebben a parfümben nehéz kivetnivalót találni, de tulajdonképpen nem is baj, hogy nem tetszik mindenkinek. Nem biztos, hogy jóra vezetne, ha valami abszolút mindenkit lenyűgözne.
    Egyébként én nem sok nőieset találok a Terre d'Hermés-ben, de azért csak viseld bátran, ha tetszik :)

    VálaszTörlés
  3. De jó, pont ezt tesztelted Szimat! :) Most már tényleg nagyon kíváncsivá tettél. A 3D monitor után jöhetne az illatos monitor...
    Egy nem idevágó kérdés: tudom, hogy nem egy nagy illat, de csak parfümnek készült és nagyon érdekelne aki ismeri, hogy milyen virágra hasonlít a sárga B.U. illata, az eredeti (B.U. Wild). Egyszerűen nem tudok rájönni milyen illatjegyei lehetnek. Születésnapra vettem, boltban szaglásztam és azóta ezen agyalok. :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a véletlent, a B.U. sorozatból épp Wild van meg itthon, úgyhogy tudtam tesztelni. Ez egy absztrakt, szintetikus virágos parfüm, az orrom azt mondja, hogy a gyöngyvirág jellege dominál benne, és ezt a B.U. honlapja is megerősíti. Az Muguet Floral-ként hirdeti ezt az illatot.

    VálaszTörlés
  5. Jaj ez szuper Szimat, köszi szépen. :) Milyennek tartod az illatot amúgy, ha osztályozni kéne? Nekem nagyon tetszik, igaz, hogy egyszerű, nem túlbonyolított, de kellemesnek találom és az is akinek szánom. Amúgy a B.U. Rock Mantic-et is teszteltem, az fémszínű és rózsa van a dobozon. Nagyon nagyon tartós, még mindig szépen érezni papíron. Az illat kibomlása nagyon érdekes, eleinte erősen citrusos, aztán rózsás, végén pedig édeskés, púderes. Sokan azt mondták Nina hasonmás. :)
    De jó lenne, ha lehetne egy illatklubot csinálni, néha összejönni és mindenki hozna valami érdekességet, vagy amit meg szeretne osztani. Kár, hogy nem lehetséges, én biztos belépnék. :)

    VálaszTörlés
  6. A B.U. Wild-ra - figyelembe véve az alacsony árát is - talán egy hatost adnék. Tényleg nem kellemetlen illat, de összességében elég távol áll attól, hogy műalkotásként lehessen kezelni. Hasonlítsd össze a Diorissimoval (igaz, hogy már az sem a régi).
    A Rock Mantic-et nem ismerem, és ha a Nina-ra hasonlít, akkor talán nem is maradtam le semmi fontosról. Nem az én stílusom :)

    Az illatklub tényleg jó dolog lenne, de azt hiszem, hogy túl kevesen és túlságosan is szétszórtan vagyunk, ahhoz, hogy megvalósítható legyen...

    VálaszTörlés
  7. De jó, akkor a kis B.U. beelőzte a Chanel Bleu-t :) Ismerem a Dior gyöngyvirágot, az is egy nagyon kellemes alkotás.

    VálaszTörlés
  8. Szimat, ha Pestre jössz, én szívesen randiznék veled. :) Szerintem lenne közös témánk, és én nagyra értékelem a tudásod, szóval megihatnánk egy teát valahol. Hátha a többiek, akik Pesten laknak, is ráérnének!

    VálaszTörlés
  9. A randizni vágyók közé ezennel én is felíratkozom :D Egy tavaszi nagytalálkozó nem is rossz ötlet ;)

    VálaszTörlés
  10. Ez az, az illatklub ezennel beindult!!! :D

    VálaszTörlés
  11. Nahát, jól felpörögtek itt az események! :) Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy mikor jutok el Pestre, de ha végre összejön, akkor tehetünk egy kísérletet a klubalapításra ;)

    VálaszTörlés
  12. Szerelmes vagyok a Terre-be. Így egyszerűen. Nem tudok vele betelni, de közben érzem, hogy túl férfias ahhoz, hogy használjam... Jaj, micsoda dilemma! Olyan ez, mintha egy pasi döbbenne rá, hogy a ház legkényelmesebb ruhadarabja a párja csipkés tangája. Vagy a női személy ismerné fel, hogy a párja ruhái milyen dögösek rajta. Bár ez utóbbi tán nem olyan gáz... Mekkora dilemma! Bár a Voyage is megkísértett. Monsieur JCE a szívembe talált.

    VálaszTörlés
  13. Tudtommal a Voyage uniszex, így nyugodtan viselheted, de szerintem e Terre-től sem kell elzárkóznod, ha ennyire tetszik. A csipkés tanga talán tényleg sok egy férfinak, de a Terre simán bevállalható egy hölgynek :)

    VálaszTörlés
  14. Bár nem tudom, hogy edt vagy parfüm verziót teszteltem-e, az említett könnyed kapor-érzet grapefruittal nálam inkább romlott narancs így elsőre.

    VálaszTörlés
  15. Lehet, hogy a feketebors, meg a vetiver zavart be. Szerintem próbáld ki másodjára is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, továbbra is ott van, elő-előjön a rohadásnak indult narancs szag, bár ebben a környezetben nem mondanám zavarónak. Érzem, hogy a grapefruit és a vetiver különválik ettől, ez inkább abban a kiszáradt narancshéj illatban keresendő. Egyébként az EDP volt.

      Ha nem probléma, tudnál ajánlani pár grapefruitos illatot, amit már próbáltál?
      Bármilyen alkalomra/napszakra/évszakra jöhet, csak kifejezetten érezhető legyen, ne csak elillanó fejillat vagy komponensként feltüntetve, ami után szabályosan kutatni kellene.
      Én eddig ezt, meg a Prada Infusion de Vetiverjét találtam a leginkább valósághűnek.

      Törlés
    2. Sajnos tiszta mandarin illatot nem ismerek. Amit ajánlani tudok - bár még én sem próbáltam - az Lutens Mandarine Manndarin-ja.

      Ha valakinek van jó ötletel, írjon!

      Törlés
  16. Kedves névtelen!Nem lehet,hogy a te bőrödön,csak egyszerűen nem működik az illat?Én már számtalanszor jártam így,és ha ezt meg tudod állapítani,az csak jó.

    VálaszTörlés
  17. Bocs,negro vagyok,szintén névtelen beállítással.

    VálaszTörlés