2011. márc. 6.

Lubin – Idole (2005) 9/10

A legtöbb embernek a Lubin parfümház hallatára valószínűleg nem sok minden jut eszébe, pedig nem is olyan régen még a a Guerlain-nel és a Coty-val közösen emlegették, mint a parfümvilág legnagyobbjait. A Pierre-Francois Lubin által 1798-ban megalapított cég hatalmas sikereket ért el a tizenkilencedik század során, Lubin többek között Bonaparte Napóleon leghíresebb húgának, Pauline-nak is a személyes parfümőre volt, ugyanakkor ez volt az első parfümház, amely betette a lábát az Új Világba, és meghódította Amerikát a parfümöknek (1830). Az üzlet egészen az 1940-es évekig jól ment, akkor azonban fokozatos hanyatlásnak indult és az 1980-as évekre a Lubin teljesen eltűnt a színről, maga mögött hagyva 465 általuk kreált parfüm fakó emlékét. A felmentő sereg 2005-ben érkezett meg Gilles Thévenin formájában, aki új életet (és főként pénzt) lehelt a parfümház aszott csontvázába, felbérelte Olivia Giacobetti sztárparfümőrt és kiadta a márka 466-odik illatát, az Idole-t, amely rövid idő alatt újra jól csengő névvé tette a Lubin-t.

Ehhez a parfümhöz Olivia Giacobetti alkotásai után nyomozva jutottam el, és ha az egyik kedvenc parfümőröm személye nem lett volna önmagában is elég ahhoz, hogy kipróbáljam az Idole-t, a gyönyörű üvege, izgalmasan hangzó illatjegyei, és a honlapjának hangulatos zenéje akkor is felébresztette volna a bennem lakozó kíváncsiság-kisördögöt. Amint tudtam, megrendeltem egy illatmintát, amely két hét elteltével darabokra törve és illatos ígéretekkel kecsegtető foszlányaival érkezett meg hozzám. Megrendeltem a második mintát is, s azzal már nagyobb szerencsém volt: sértetlenül befutott, így megismerhettem ezt az izgalmas parfümöt.

Az Idole egy sötét, fűszeres, keleties parfüm, de mindez nem Serge Lutens vagy Montale sűrű, szirupos stílusában előadva, hanem egy fajta áttetsző, levegős struktúrával könnyedebbé téve. Olivia Giacobetti-re mindig is jellemző volt a laza, szellős szerkezet és a robosztus kompozíciók kerülése, és ez még egy olyan egzotikus, orientális alkotásában is kiütközik, mint amilyen az Idole. A parfüm fejillata meglepően komplex és fűszeres, de egyetlen pillanatra sem nyomasztó; számomra a sáfrány és a rum tűnik a legdominánsabbnak, de ki lehet érezni a kesernyés narancshéjat és valami sötét, keleties, fűszeres jegyet is (feketekömény?). Egzotikus és izgalmas, szerintem nagyon jól megidézi a keleti fűszerszállító utakat, amelyek állítólag a múzsa szerepét töltötték be az Idole történetében. A leszáradás során kissé alábbhagy az intenzitás és a fűszeresség, fokozatosan melegedni kezd a parfüm és ezzel párhuzamosan megjelennek a különleges, enyhén füstös fás jegyek (talán szantál), meg némi krémes, forró rizs illatát idéző valami is, de a sáfrány mindvégig jelen marad, és a száraz bőrrel karöltve gondoskodik a kissé kesernyés aroma megőrzéséről. A parfüm tartóssága nem kifejezetten az erőssége (rajtam öt-hat óra), viszont a hatósugara – főként az első néhány órában – teljesen jó.

Azt hiszem, hogy ezért az illatért érdemes volt újraéleszteni a Lubin-t. Izgalmas, modern, férfias és kifejezetten könnyen viselhető; bevethető elegáns illatként, de szerintem macsókon és természetbúvárokon is megállja a helyét. A Serge Mansau által tervezett üveget pedig öröm kézbe venni.

Megjegyzés: Azért reménykedem, hogy Lubin-ék nem akarnak újabb 465 illattal meglepni, mert a sok megillatolásra váró parfüm nagyon frusztrálttá tud tenni…

Illatjegyek: rum abszolút, sáfrány, keserűnarancs héja, feketekömény (Nigella sativa), dumpálma (Hyphaene thebaica), füstös ébenfa, cukornád, bőr, vörös szantálfa

Kreátor(r): Olivia Giacobetti

11 megjegyzés:

  1. Kicsit olyan az üvege, mintha Darth Vader és a Terminátor gyermekét látnánk hátulról. :)
    Így vaktában valami agresszív illatot gondolnék bele, pont az ellenkezőjét, mint amit írtál.

    VálaszTörlés
  2. még egy nyolc hónaposon is egész jóóó:)

    VálaszTörlés
  3. Csí: Ezen a fotón tényleg van egy kis Darth Vader-es jellege a kupaknak :) Jobban szeműgyre véve azonban kiderül, hogy egy sámántáncokhoz használatos stilizált fa maszk. Nekem tetszik :)

    Mellesleg, szerintem egyáltalán nem agresszív illat, én akár bátor nőkön is el tudom képzelni.

    VálaszTörlés
  4. Lolita: Mi lesz ebből a kisgyerekből, ha már nyolc hónaposon Idole-t visel? :P Ha így folytatja, még akár parfümőrré is válhat... :)

    VálaszTörlés
  5. Én sáfrány illatot érzek. Mi a jellegzetesen Afrikai illat?

    VálaszTörlés
  6. Erre a kérdésre nem igen tudok válaszolni, mert még nem voltam Afrikában, s egy ekkora kontinensen gyanítom, hogy amúgy is több féle illat uralkodik.
    A parfümipar általában keletre megy ihletet keresni, így ez sem nyújt sok segítséget; mindössze a L'Artisan Timbuktujáról tudom határozottan, hogy Afrika ihlette. Az friss, zöldes, enyhén fűszeres és tömjénes. De gondolom, hogy ennél jóval sokoldalúbb Afrika, és remélem, hogy a közeljövőben majd több parfüm is "felderíti" ezt a területet :)

    VálaszTörlés
  7. Imádom, rumos, fás, tökéletes (én nem érzem különösebben férfiasnak), egy bajom van vele, nekem túl könnyű.
    A.

    VálaszTörlés
  8. Azt hiszem, én is jobban szeretném, ha egy fokozattal sűrűbb, testesebb lenne, de lehet, hogy akkor már túlságosan is bemerészkedne Serge Lutens felségterületére :)

    VálaszTörlés
  9. Biztos nagyon kellemes az illata, ráadásul plusz pont járna neki a könnyedsége miatt (azt írják sokan, hogy könnyed/könnyű viselni)
    Hol lehet megrendelni vagy legalább egy kis mintához hozzájutni?:)

    Málni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pl. itt:
      http://www.meinduft.de/duefte/lubin/lubin-idole.html

      Törlés
    2. Vagy itt: http://www.ausliebezumduft.de/lubin-idole-edt-2.html

      Törlés